Dark Souls FRPG
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Dark Souls világán alapuló fórumos szerepjáték.


You are not connected. Please login or register

Cocytus

2 posters

Go down  Message [Page 1 of 1]

1Cocytus Empty Cocytus Sun Jul 10, 2016 9:55 pm

Cocytus

Cocytus

Név: Cocytus (eredeti nevét elfeledte)
Nem: Kisfiú
Faj: Szörny - Fantom
Kaszt: Harcos
Szövetség: Ha kötelező mondani egyet, akkor az a Tenger szentsége lenne. Az ismeretlen végtelen kékség az egyetlen, ami tiszteletet ébreszt benne.

Kinézet:
Három különböző kinézete van környezet függvényében:
- Alap gyermeki kinézete, ami egy kisebb amorf szellemalak.
- kalandbeli kinézet: Hatalmas páncél, mely normális méretében nem is menne rá, ezért ekkor kb eltűnik létezni, s olyan mintha egy üres páncél lenne, de ettől eltekintve ugyanúgy sebesül, mint bárki. A felszerelés maga az alap, és mindig az aktuálisan szerzett páncélt hordja. Kivétel egy sál a nyakában, mely mindig az arca előtt van, hogy még véletlenül se vegyék észre, hogy nincs arca, vagy ha van is szellemi. Továbbá ez a fajta „átszellemülés páncéllá” nem terjed ki teljes alakra, emiatt a térdpáncél alatt, két régi rozsdás kard van, ami alkalmatlan a harcra, de ezen kívül mindent tud vele csinálni, mint a legtöbb ember a lábával. (Magyarul játékbeli elemként pontosan olyan, mintha rendes felnőtt ember lenne)
- Városban: Mindig elegáns, kifinomult ruhákat hord, s ekkor is megőrzi felnőtt alakját. A kardok ekkor is ott vannak, de rendes nadrágból bújnak ki.

Személyiség:
Elég furcsa jellem. Ugyan ő maga sem tudja mennyi idős, öregebb a legtöbb még élő egyénnél. Mégis gyermekként halt meg így van egy nagyon gyerekes oldala, ám ez csak a felszín. Nem érdekli különösebben senki és semmi, és ugyan vágyik a szeretetre és a barátságra, aki nem áll közel hozzá azt akár csak úgy, levághatja. Ő csak elvan a világban és várja, hogy mi történik. Nem szeret beleavatkozni a dolgokba.

Képességek:
Megvan benne a lehetőség a megszokott szellem képességekre, sőt még többre, de azt majd a távoli jövőbe tervezem pályázatokon keresztül.
Egyelőre, csak a „páncélmanifesztáció” –ra képes. Vagyis belebújni egy nagyobb felszerelést és irányítani. (ezzel lesz olyan, mint egy rendes emberi karakter. Mindenben olyan, mint mások. Ha páncél nélkül szúrják árt neki, ha átdöfnek a páncélján szintén.) Viszont nem vérzik, ellenben a mérgekre való ellenállása sokkal kisebb, azonnal átjárják s dupla annyi sérülést szere tőlük.

Beszédszín: Rószíszín (#F489EB)

Előtörténet:  

Az emberi test melege, a szeretet és az öröm érzete, amint a Mamim átölel, a büszkeség, ahogy a Papim megdicsér, és ahogy hugicával játszunk.


Úgy hiányzik.


Tudom, hogy egyszer részem volt bennük, részem volt az örömben tudom, hogy a végtelen fagy előtt ott volt a melegség. Már nem emlékszem jelenetekre abból a korból, már nem emlékszem az arcukra. Csupán az érzések maradtak meg. Érzések és a ráják. Emlékszem a sziklaszirten a nagy víz peremén álltam s családommal néztük a fenséges lényeket, a gigantikus rájákat, ahogy felettünk repkednek, árnyékukkal eltakarva a napot. Az volt az öröm, a boldogság. Egy régi emlék az életemből.


Tizenhárom évesen haltam meg, ez biztos.


Sose nőttem meg, sose tanultam meg milyen az élet, sose voltam szerelmes.
A nagy víz csodálatossága viszont végleg beleégett fejembe. Mikor csak magamba fordulok s lecsitul lelkem zaja hallom a kellemes morajlást és látom magam előtt a végtelen kék horizontot.
Apám gyakran mondta is hogy vigyázzak, mert ha túl közel megyek a vízhez elvisz a nagy mélység ura Cocytus. Cocytus... Az egyetlen név, amire emlékszem. Az egyetlen név, ami a múltamból való, amit csak magaménak tudhatok. Az elfelejtett nevem helyettese.
Vagyis belegondolva hazudtam. Bocsánat. Még valamire emlékszem. Rémlik a fekete páncél és Betarice amint megöl engem. Futottam, emlékszem a tenger felé, mikor éreztem a fájdalmat, s utolsó kép mely beleivódott a fejembe, ahogy előrebuktam s láttam félbevágott alsó felem, ahogy összecsuklik s elsötétül a világ.
Nem tudom pontosan, hogy a derekamnál, vagy a nyakamnál vitték be a végzetes csapást, de egyre megy. Halott vagyok már egy ideje. Magányos és halott és olyan hideg van mindig...
Később, mikor visszatértem megtaláltam az Alabárdot a házunk elé a földbe szúrva s kicsiny hugicám testét karóba húzva. Bearice volt a hugicám neve s innentől a fegyveré is. Nem tudom meny ideig tartott, mire annyira megerősödtem, hogy manifesztálódjak, hogy hozzáérhessek a világhoz ám végül sikerült. Eltemettem mindenkit s az Alabárdot is magamhoz vettem. Ekkor kezdődött az utazásom.
Sokáig egy magában lebegő fegyver volt kalandozásaim során, örök mementója hogy emlékezzek. De az idő erősebb,  s már alig emlékszem bármire is. Az biztos, hogy Beatoval közel kerültünk egymáshoz, s használta során egyre csak erősödtem. Egyfajta barbár tanulatlan harcosa lettem a világnak.


Sírnék, ha tudnék.  


Már nem tudom mikor kezdődött létem e világon, ám idővel eme amorf gyermeki testben tudatom megerősödött és kialakult valamiféle tanulatlan felnőtti tudat. Elvileg.

Egy pillanat volt, egy kósza érzés, mikor mintha tovatűnő meleg árasztotta volna el a testem. Egy másodperc mely egy új kor kezdetét hozta. Kigyúlt a láng, mely nekem oly keveset jelentett és jelent máig. Sokat utaztam előtte, noha immáron a régi tudás fabatkát sem ér. Anor Londoban jártam a világ változásakor. S ott is maradtam. Nem tudom mi lehet az erő, mely mindig visszaránt, de annyira nem is bántam.

A város nyüzsgésében mind a felszínen mind alatta megtanultam létezni közöttük. Megtanultam milyen féreg nép az ember. Megtanultam menyire alattomos ez a világ. Ostoba vallási fanatikusok hirdetik igéjüket barmaiknak, alávaló árusok lopják a szerencsétlenek lelkeit. Ostoba mind.
Kedves gyermek voltam, ám az évek rám nyomták bélyegüket. Semmi nem számít, csak hogy menjek előre és lássam ahogy az életek sivár hallhatatlanságba borulnak. Látom előre mi lesz. A hollowok szaporodásával és a hallhatatlanság növekedésével a sivár unottság és mélabút hozza el a sors. De nem nekem. Beatóra, az alabárdomra esküszöm én leszek a világon az utolsó létforma és mindent látni fogok.

Majd mikor mindennek vége visszatérek arra a távoli partra a rájákhoz. Addig is várok és figyelek s ha valaki úgy akarja, ha valaki belém köt, akkor megtapasztalhatja a halál fájdalmát.


Igen ez így jó is lesz.
Pályázatok:
- Fegyverpályázat:  Beatrice

2Cocytus Empty Re: Cocytus Mon Jul 11, 2016 12:29 am

Nito

Nito
Admin

Kedves Cocytus!
A lebegő páncéloddal, 12 elosztható ponttal, amit ide kattintva oszthatsz el és 10 lélekkel (pénznem) indulhatsz tehát kísérteties, úgymond spirituális utadra. Ne felejts el szellemes adatlapot készíteni és kalandra jelentkezni, hogy megtaláld azt, amit keresel és felfedezz mindent.

https://darksoulsfrpg.hungarianforum.com

Back to top  Message [Page 1 of 1]

Permissions in this forum:
You cannot reply to topics in this forum