(PÁRSZOR ÁTOLVASTAM ÉS WORD-BEN ÍRTAM. SOSEM VOLTAM JÓ HELYESÍRÓ. DE MINDENT MEGTETTEM AMI TŐLEM TELLIK.)
Név: Eredeti neve: Vito Cernelius Mostani: Draco
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kaszt: Zsoldos
Szövetség:
Kinézet: 180 cm magas, izmos testalkatú, de nem túlságosan (olyan szálkás), rövid barna haja van és ugyan ilyen színű szeme. Általában fejkendőt visel, ami eltakarja, az egész arcát csak a szemei látszanak ki. Tekintete olyan akár egy farkasé azonban alkalomadtán kedvesen is szokott nézni. Jóképűnek nevezhető bár őt ez egy cseppet sem érdekli. Ráadásul keveset mosolyog és gyakran olyan piszkos, hogy nem lehet róla megállapítani, hogy fehér ember vagy sem. Mivel a sebességet rendkívül fontos dolognak tarja ezért viszonylag könnyű ruházatot szokott viselni. Bőrnadrágot és zsoldos vértet bár az utóbbit nem mindig hordja ilyenkor fedetlen felsőtesttel mászkál.
Személyiség: Elég magának való alak jobb nem felidegesíteni őt. Habár zsoldos megvannak a maga szabályai, amit igyekszik betartani. Elég mogorva természetű elmondása szerint, ha társalkodó nőt keresnek, arról rossz ajtón kopogtatnak. Amúgy legbelül neki is van, szíve azonban ez tényleg nagyon mélyen van. Tiszteli a bátorságot és gyűlöli az árulást számára az adott szó szent és sérthetetlen. Más fajokkal semmi baj legyen az Hollow vagy szörny, amíg őt békén hagyják.
Előtörténet:
Szabályok:
Ne kérj bocsánatot az a gyengeség jele.
Ne ölj se gyereket se pedig nőt.
Ha valaki átvert annak kamatostul kell visszafizetni.
Reméld, a legjobbakat számíts a legrosszabbra.
Az elvállalt megbízást mindig el kell végezni.
Jobb egy becsületes szegény, mint egy gazdag szemétláda.
Az üt, először aki igazán nagyot üt és először.
Sose becsüld alá az ellenfeledet.
Ne feledd nincs vége, amíg nincs vége.
Ha fegyvert ragadsz két sírt kell ásnod. Egyet az ellenségeidnek egyet pedig magadnak.
A kincs neve, amit halálig őriznek tisztelet.
Az adót szó kötelez.
Ha valaki azt hiszi, nyerésre áll, üsd ki.
Ha úgy tűnik, hogy valaki vadászik rád, akkor úgy is van.
Ha úgy érzed, hogy becsapnak, akkor úgy is van.
Sosem voltam valami nagy szónok így fogalmam sincs, hogyan kellene elkezdenem ezt a történetet. Normál esetben úgy indulna, hogy egyszer volt hol nem volt egy picinyke kis faluban megszületett egy gyermek. Nem ez a mese nem így fog indulni, egyrészt mert nincs, kedvem hozzá másrészről pedig senkit nem érdekel az-az időszak mikor még csak egy tehetetlen és nyafogó kolonc voltam. Ez így igaz, mert egy gyerek csak hátráltatja a családját, nem lehet semmire sem használni csak eszik, iszik és bömböl megállás nélkül, míg mindenki más gürizik akár egy állat. Egy szó, mint száz nincs semmi izgalmas az életem első felében ezért inkább ezt át is ugrom és térjünk egyből a lényegre. A bátorság a legkülönfélébb helyeken és formában ölthet alakot, mint például egy harcos egymaga szál szembe a túlerővel szemben. Vagy esetleg egy gyermek leküzdi félelmeit és bemerészkedik oda ahová még a szülei sem merték betenni a lábukat. Ez a kis szösszenet pontosan erről szól, vagyis az eltökéltségről és a kitartásról. Éppen szemeimet lehunyva próbáltam pihenni miközben alattam egy rozoga szekér megpróbálta kirázni belőlem a lelket. Igaz, ami igaz, hogy az útnak sem tett jót az a sok eső ennek ellenére az-az érzésem volt, hogy az a nyavalyás kocsi bárki széteshet alattunk. A bakon egy középkorú férfi és a felesége ült annak ölében pedig a pár hónapos kisbabájuk. Azt az ostobaságot vették a fejükbe, hogy otthagyják azt a romos porfészket, amit eddig az otthonuknak neveztek és elmennek a rokonaikhoz hátha ott könnyebb életük lesz. Azonban ez egy igen hosszú útnak tűnt, ami se nem könnyű se nem biztonságos. Abban az időben nem lehetett tudni kiben bízhat meg az ember és kiben, nem mert egyesek képesek voltak gyilkolni egy pár csizmáért. A gyilkolást magam sem vetettem meg azonban alaposan megválogattam kivel és főképpen mi módon végzek. Miközben ott pihegtem hátul a férfi és a nő beszélgetni kezdtek azt gondolván nem hallom mit beszélnek rólam.
- Szerintem ez nem volt valami jó ötlet.
- Tiszában vagyok vele, de mit tehettem volna te is láttad.
- Tudom, de mégis tenned kellett volna valamit mégis csak te vagy a férfi.
- Nem kell az orrom alá dörgölnöd. De az is lehet, hogy végül minden rendben lesz.
- Mégis, hogy lehetne minden rendben? Láttad honnan jött ki vagy nem?
- Igen.
- Tolvajok és gyilkosok tanyája tisztességes embernek semmi keresni valója egy ilyen helyen.
- Azt mondta azért küldték, hogy segítsen nekünk.
- Azt mondta azt mondta. Te tényleg mindent elhiszel, amit mások mondanak.
- Azzal kell beérnünk amink, van. Bérelhettünk volna föl testőrt is magunk mellé csak arra nincsen pénzünk. Ismered, a mondást ajándék lónak ne nézd a fogát.
- De miért nem árulta el, hogy ki bérelte fel az őrzésünkre? Egyszerűen odatoppant elénk közölte, hogy úgy küldte valaki majd felmászott a szekérre és az óta ott gubbaszt, mint egy tyúk a tyúkólban. Se a modora sem pedig a kinézete bizalomgerjesztő. El kellett volna küldened még a faluban, ha lett volna, hozzá bátorságod. Ki tudja mit fog művelni velünk?
Annyi igaza volt annak a nyafogó nőnek, hogy nem néztem ki valami barátságosan. A hagyományos zsoldos fejkendő betakarta az egész arcomat kivéve a szemet, ami állítólag olyan akár egy támadni készülő farkasé. Mivel elég meleg volt arrafelé ezért felül ezért egy egyszerű bőrnadrágon és a fejkendőn kívül nem viseltem semmit. Az, hogy mit szolnak rólam mások egyáltalán nem érdekelt ráadásul ahol nem is olyan régen megszálltam nem én voltam a legfurcsább ember. Az egyik utazó például az egész testét tetoválásokkal fedte be a fogait pedig kihegyezte így úgy nézet ki akár egy szörnyeteg. Ez engem, egy cseppet sem érdekelt csak azt akartam, hogy hagyjanak nekem békét. Ha az ember megér egy bizonyos kort, akkor már messziről kiszúrja a maga fajtáját illetve tudja kibe érdemes belekötni és kibe nem. Izmos karjaimon és mellkasomon néhány ronda seb éktelenkedett, ami azt bizonyította, hogy átestem pár elég kemény összecsapáson. Így megérthető, hogy a hozzájuk hasonlók nem mernek bemenni az ehhez hasonló kocsmákba. Az olyan félénk és ártatlan embereket keresztbe lenyelnék. Igaz annak sincs sok értelme, ha egyedül vágnak, neki egy hosszú útnak ugyanis bármikor rajtuk üthet egy rabló banda vagy esetleg egy kis csapat élőhalott. Ezért voltam én ott, hogy biztosítsam számukra a zavartalan utazást. Majd elfelejtettem megemlíteni még egy személyt, aki velünk utazott egy nyolc év körüli kislányt. Velem szemben ült a szekér hátuljában nem szólt egy szót sem csak bámult rám azokkal a nagy kerek szemeivel. Azért ott ült, mert elől már nem maradt hely és én mondtam engem nem zavar tehát maradhat. Nem szívesen hagyták egyedül gyermeküket egy olyan veszélyes alakkal, mint én azonban nem volt elég bátorságuk hozzá, hogy velem ellenkezzenek így elfogatták a döntésemet. Amúgy kimondottan aranyos teremtés volt szemei kékek akár a tenger haja pedig egyfajta fátyolként borult a vállára. Ez engem egy csöppet sem érdekelt csak pihenni akartam egy keveset ugyanis nagy utat tettem meg méghozzá gyalog mire elértem ahhoz a helyhez ahol a megbízást kaptam.
A sziesztám azonban váratlanul véget ért ugyanis a kocsi megállt és a házaspár idegesen kezdtek sugdolódzni. Egyik szememet kinyitva előre néztem és láttam, hogy egy kidőlt fa torlaszolja el az utat. A törzsét alaposan szemügyre véve rögtön rájöttem, hogy ezt nem egy vihar döntötte, ki hanem egy ember vagy valami olyasmi. Pár pillanattal később a sűrűből elő is jöttek a deréknek nem mondható, de legalább ember munkások. Legelöl két vézna csorba fogú férfi állt, akik nyugodtan elmehettek volna csontváznak azonban a tekintetük nagyon is élt akár egy hiénáé. Ahogyan elnéztem a cafatokban logó ruháikat arra gondoltam, hogy valaki alaposan ellátta a bajukat így talán még jobban ki lehetnek éhezve egy potya zsákmányra. Mikor azt hittem könnyű dolgom lesz a hátuk mögött feltűnt egy hatalmas árnyék, amiről úgy véltem egy medvéé, de tévedtem. Ő is egy bandita volt azonban elmehetett volna egy kisebb orjásnak, mert legalább két méter magas volt és majdnem ugyanilyen széles. Egész testét páncél borította csak a hajlatoknál és a nyakánál látszott ki a bőre. Fejét egy hatalmas sisak védte, ami ez enyémhez hasonlóan csak a szemét engedte látszani. Kezében egy kétkezes fejszét tartott valószínűleg ezzel vágta ki azt a fát. Tisztában voltam vele, ahogyan ők is, hogy náluk van a számbeli fölény külön-külön elbírtam volna velük ám így együtt nagyon nehéz diónak bizonyul egy dologról viszont megfeledkeztek. Egy vadállat akkor a legveszélyesebb, ha sarokba szorítják és ők pont ezt csinálták velem. Már nem maradt időm, hogy felvegyem a vértemet ezért úgy ugrottam ki, ahogyan voltam. Pillanatok alatt megtettem azt a húszlépésnyi távolságot majd kardommal az egyikük felé csaptam akár egy ostorral, amitől a hüvely elröpült és pont fejbe találta az egyik csontvázat. Ezzel a kis trükkel sikerült annyi időt nyernem magamnak, hogy sikerült odaérnem a bal oldali banditához és precíz mozdulattal elvágtam a torkát majd néhány lépést tettem jobbra. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a második vézna köztem és a hústorony között maradjon. Ő ügyesebbnek tűnt a társánál ugyanis gyorsan előkapta a kardját és néhány jól irányzott döfést indított a gyomrom felé viszont engem sem ejtettek a fejemre. Mindegyik szúrását könnyű szerrel hárítottam pont, ahogyan a nagybátyám tanította nekem. Még gyerekkoromba megvásárolt ugyanis a szüleimnek sok gyereke volt, de pénzük már nem annyira. Így hát magához vett némi elszolgáltatás fejében és megpróbált a maga képére formálni. Annyit tudni kell róla, hogy mindig elegánsan öltözködött és alig láttam piszkosan. Úgy gondolta a tudás és az udvariasság alapeleme egy férfinak ezért arra kényszerített, hogy írni, olvasni, számolni tanuljak. Ebbe sajnos beletört a bicskája, mert senkinek nem engedtem, hogy megváltoztasson, amit nagyon nehezményezett ezzel ellentétben nagyon büszke volt a harci képességeimre. Végül beletörődött, hogy mégsem lesz belőlem egy hozzá hasonló gentleman azonban majdnem olyan ügyesen forgattam a kardot, mint ő. Reggeltől estig mást sem csináltunk csak vívtunk vívtunk és vívtunk. Azt mondta nekem mikor elváltunk, hogy sosem volt gyereke és szerette volna, ha valakinek átadhatja a tudását egy olyannak, aki a családba tartozik. Visszatérve az összecsapásra éppen a szúrásokat igyekeztem hárítani mikor a hústoronynál valami bekattant és egy csapással arrébb lökte a tárását. A csontváz vagy három métert repült majd hangos puffanással ért földet hátra csavarodott fejjel így már csak mi ketten maradtunk. A behemót felemelte hatalmas fejszéjét a feje fölé majd egy oroszlánt megszégyenítő üvöltés mellett lecsapott. Természetesen engem sem ejtettek a fejemre ezért arrébb léptem a csapás útjából majd a jobb könyökét ahol nem védte páncél megkarcoltam a kardommal. Ez persze még jobban felmérgesítette így hát ismételten lecsapott, aminek ugyanaz lett az eredménye csak ezúttal a másik könyökét karcoltam meg. Azt hittem ez a párbaj már a zsebemben van azonban valami váratlan dolog történt. Ezúttal nem fölülről, hanem alulról indított csapást kész szerencse, hogy a pengém előttem volt így a csapás azt érte nem pedig engem ennek ellenére vagy két métert hátraröpültem a kardom pedig kettétört. Mikor földet értem elterültem akár egy krumplis zsák a mellkasom pedig rettenetesen fájt az is lehet, hogy eltörte egy bordámat. Egy kisebb mélyedés keletkezet a mellkasomon bizonyára mikor a kard megfogta. A dagadék bizonyára azt hitte, hogy végzett velem ugyanis lassú léptekkel elindult a kocsi felé miközben maga után vonszolta a fejszéjét. Szegénykék ott reszkettek a kocsin összekuporodva miközben várták az elkerülhetetlen véget. Mielőtt elérhetett volna hozzájuk valami súly nehezedett arra az irgalmatlanul nagy vállára, ami nem volt más, mint én. Nem hagyhattam, hogy megölje őket, mert megígértem, ha törik, ha szakad, megvédem őket ezért vettem egy nagy levegőt majd a háj pacnira vetettem magamat. Megpróbált lerázni engem, de erősen kapaszkodtam majd a törött pengét olyan mélyen döftem a szemébe, ahogyan csak tudtam majd kihúztam és visszadugtam. Addig döfködtem, míg az a behemót végleg össze nem esett és akkor közösen fellélegeztünk. Kis ideig ott pihegtem a hatalmas tetemen és mikor valamennyi erőmet visszanyertem eldobtam a markolatot majd a hulla mellé álltam. A testen megjelent egy picinyke kis gömb mely úgy világított akár egy gyertya. Gyengéden felé nyúltam mintha csak meg akartam volna markolni erre egy része átvándorolt a testembe. Öltem már máskor is embert és hozzá hasonló lényeket így nem volt idegen a lélekkobzás. Miután végeztem a nagydarabbal ugyanezt megcsináltam a két nyiszlettnél is majd visszamentem a kocsihoz. Az a páros még mindig remegett akár egy kocsonya viszont mintha megváltozott volna rajtuk. Nem merném megharapni érte a kezemet, de mintha a tisztelet piciny szikrája csillant volna meg a szemükben.
- Mondja, miért kockáztatja az életét? Ki bérelte fel?
- Nem. - mondtam kissé agresszív morgós hangon.
A nő nyakát hátulról átölelte a nyolc éves leányka közben pedig az egyik mutató ujját a szája elé emelte én pedig reákacsintottam. Megesküdtem, hogy nem fogom kiadni a, megbízom kilétét ameddig élek sőt még utána se. Ha valakiben van annyi bátorság, hogy szembe mer, néz a legnagyobb félelmének egyikével, az megérdemli, hogy szolgáljam. Nemsokára ismételten útra keltünk és háromnapi zötykölődés után megérkeztünk az úti célunkhoz eközben még vagy háromszor megtámadtak minket. Ezekből az idiótákból sikerült annyi lelket kisajtolnom amennyiért megérte ez a kis kirándulás.
Név: Eredeti neve: Vito Cernelius Mostani: Draco
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kaszt: Zsoldos
Szövetség:
Kinézet: 180 cm magas, izmos testalkatú, de nem túlságosan (olyan szálkás), rövid barna haja van és ugyan ilyen színű szeme. Általában fejkendőt visel, ami eltakarja, az egész arcát csak a szemei látszanak ki. Tekintete olyan akár egy farkasé azonban alkalomadtán kedvesen is szokott nézni. Jóképűnek nevezhető bár őt ez egy cseppet sem érdekli. Ráadásul keveset mosolyog és gyakran olyan piszkos, hogy nem lehet róla megállapítani, hogy fehér ember vagy sem. Mivel a sebességet rendkívül fontos dolognak tarja ezért viszonylag könnyű ruházatot szokott viselni. Bőrnadrágot és zsoldos vértet bár az utóbbit nem mindig hordja ilyenkor fedetlen felsőtesttel mászkál.
Személyiség: Elég magának való alak jobb nem felidegesíteni őt. Habár zsoldos megvannak a maga szabályai, amit igyekszik betartani. Elég mogorva természetű elmondása szerint, ha társalkodó nőt keresnek, arról rossz ajtón kopogtatnak. Amúgy legbelül neki is van, szíve azonban ez tényleg nagyon mélyen van. Tiszteli a bátorságot és gyűlöli az árulást számára az adott szó szent és sérthetetlen. Más fajokkal semmi baj legyen az Hollow vagy szörny, amíg őt békén hagyják.
Előtörténet:
Szabályok:
Ne kérj bocsánatot az a gyengeség jele.
Ne ölj se gyereket se pedig nőt.
Ha valaki átvert annak kamatostul kell visszafizetni.
Reméld, a legjobbakat számíts a legrosszabbra.
Az elvállalt megbízást mindig el kell végezni.
Jobb egy becsületes szegény, mint egy gazdag szemétláda.
Az üt, először aki igazán nagyot üt és először.
Sose becsüld alá az ellenfeledet.
Ne feledd nincs vége, amíg nincs vége.
Ha fegyvert ragadsz két sírt kell ásnod. Egyet az ellenségeidnek egyet pedig magadnak.
A kincs neve, amit halálig őriznek tisztelet.
Az adót szó kötelez.
Ha valaki azt hiszi, nyerésre áll, üsd ki.
Ha úgy tűnik, hogy valaki vadászik rád, akkor úgy is van.
Ha úgy érzed, hogy becsapnak, akkor úgy is van.
Sosem voltam valami nagy szónok így fogalmam sincs, hogyan kellene elkezdenem ezt a történetet. Normál esetben úgy indulna, hogy egyszer volt hol nem volt egy picinyke kis faluban megszületett egy gyermek. Nem ez a mese nem így fog indulni, egyrészt mert nincs, kedvem hozzá másrészről pedig senkit nem érdekel az-az időszak mikor még csak egy tehetetlen és nyafogó kolonc voltam. Ez így igaz, mert egy gyerek csak hátráltatja a családját, nem lehet semmire sem használni csak eszik, iszik és bömböl megállás nélkül, míg mindenki más gürizik akár egy állat. Egy szó, mint száz nincs semmi izgalmas az életem első felében ezért inkább ezt át is ugrom és térjünk egyből a lényegre. A bátorság a legkülönfélébb helyeken és formában ölthet alakot, mint például egy harcos egymaga szál szembe a túlerővel szemben. Vagy esetleg egy gyermek leküzdi félelmeit és bemerészkedik oda ahová még a szülei sem merték betenni a lábukat. Ez a kis szösszenet pontosan erről szól, vagyis az eltökéltségről és a kitartásról. Éppen szemeimet lehunyva próbáltam pihenni miközben alattam egy rozoga szekér megpróbálta kirázni belőlem a lelket. Igaz, ami igaz, hogy az útnak sem tett jót az a sok eső ennek ellenére az-az érzésem volt, hogy az a nyavalyás kocsi bárki széteshet alattunk. A bakon egy középkorú férfi és a felesége ült annak ölében pedig a pár hónapos kisbabájuk. Azt az ostobaságot vették a fejükbe, hogy otthagyják azt a romos porfészket, amit eddig az otthonuknak neveztek és elmennek a rokonaikhoz hátha ott könnyebb életük lesz. Azonban ez egy igen hosszú útnak tűnt, ami se nem könnyű se nem biztonságos. Abban az időben nem lehetett tudni kiben bízhat meg az ember és kiben, nem mert egyesek képesek voltak gyilkolni egy pár csizmáért. A gyilkolást magam sem vetettem meg azonban alaposan megválogattam kivel és főképpen mi módon végzek. Miközben ott pihegtem hátul a férfi és a nő beszélgetni kezdtek azt gondolván nem hallom mit beszélnek rólam.
- Szerintem ez nem volt valami jó ötlet.
- Tiszában vagyok vele, de mit tehettem volna te is láttad.
- Tudom, de mégis tenned kellett volna valamit mégis csak te vagy a férfi.
- Nem kell az orrom alá dörgölnöd. De az is lehet, hogy végül minden rendben lesz.
- Mégis, hogy lehetne minden rendben? Láttad honnan jött ki vagy nem?
- Igen.
- Tolvajok és gyilkosok tanyája tisztességes embernek semmi keresni valója egy ilyen helyen.
- Azt mondta azért küldték, hogy segítsen nekünk.
- Azt mondta azt mondta. Te tényleg mindent elhiszel, amit mások mondanak.
- Azzal kell beérnünk amink, van. Bérelhettünk volna föl testőrt is magunk mellé csak arra nincsen pénzünk. Ismered, a mondást ajándék lónak ne nézd a fogát.
- De miért nem árulta el, hogy ki bérelte fel az őrzésünkre? Egyszerűen odatoppant elénk közölte, hogy úgy küldte valaki majd felmászott a szekérre és az óta ott gubbaszt, mint egy tyúk a tyúkólban. Se a modora sem pedig a kinézete bizalomgerjesztő. El kellett volna küldened még a faluban, ha lett volna, hozzá bátorságod. Ki tudja mit fog művelni velünk?
Annyi igaza volt annak a nyafogó nőnek, hogy nem néztem ki valami barátságosan. A hagyományos zsoldos fejkendő betakarta az egész arcomat kivéve a szemet, ami állítólag olyan akár egy támadni készülő farkasé. Mivel elég meleg volt arrafelé ezért felül ezért egy egyszerű bőrnadrágon és a fejkendőn kívül nem viseltem semmit. Az, hogy mit szolnak rólam mások egyáltalán nem érdekelt ráadásul ahol nem is olyan régen megszálltam nem én voltam a legfurcsább ember. Az egyik utazó például az egész testét tetoválásokkal fedte be a fogait pedig kihegyezte így úgy nézet ki akár egy szörnyeteg. Ez engem, egy cseppet sem érdekelt csak azt akartam, hogy hagyjanak nekem békét. Ha az ember megér egy bizonyos kort, akkor már messziről kiszúrja a maga fajtáját illetve tudja kibe érdemes belekötni és kibe nem. Izmos karjaimon és mellkasomon néhány ronda seb éktelenkedett, ami azt bizonyította, hogy átestem pár elég kemény összecsapáson. Így megérthető, hogy a hozzájuk hasonlók nem mernek bemenni az ehhez hasonló kocsmákba. Az olyan félénk és ártatlan embereket keresztbe lenyelnék. Igaz annak sincs sok értelme, ha egyedül vágnak, neki egy hosszú útnak ugyanis bármikor rajtuk üthet egy rabló banda vagy esetleg egy kis csapat élőhalott. Ezért voltam én ott, hogy biztosítsam számukra a zavartalan utazást. Majd elfelejtettem megemlíteni még egy személyt, aki velünk utazott egy nyolc év körüli kislányt. Velem szemben ült a szekér hátuljában nem szólt egy szót sem csak bámult rám azokkal a nagy kerek szemeivel. Azért ott ült, mert elől már nem maradt hely és én mondtam engem nem zavar tehát maradhat. Nem szívesen hagyták egyedül gyermeküket egy olyan veszélyes alakkal, mint én azonban nem volt elég bátorságuk hozzá, hogy velem ellenkezzenek így elfogatták a döntésemet. Amúgy kimondottan aranyos teremtés volt szemei kékek akár a tenger haja pedig egyfajta fátyolként borult a vállára. Ez engem egy csöppet sem érdekelt csak pihenni akartam egy keveset ugyanis nagy utat tettem meg méghozzá gyalog mire elértem ahhoz a helyhez ahol a megbízást kaptam.
A sziesztám azonban váratlanul véget ért ugyanis a kocsi megállt és a házaspár idegesen kezdtek sugdolódzni. Egyik szememet kinyitva előre néztem és láttam, hogy egy kidőlt fa torlaszolja el az utat. A törzsét alaposan szemügyre véve rögtön rájöttem, hogy ezt nem egy vihar döntötte, ki hanem egy ember vagy valami olyasmi. Pár pillanattal később a sűrűből elő is jöttek a deréknek nem mondható, de legalább ember munkások. Legelöl két vézna csorba fogú férfi állt, akik nyugodtan elmehettek volna csontváznak azonban a tekintetük nagyon is élt akár egy hiénáé. Ahogyan elnéztem a cafatokban logó ruháikat arra gondoltam, hogy valaki alaposan ellátta a bajukat így talán még jobban ki lehetnek éhezve egy potya zsákmányra. Mikor azt hittem könnyű dolgom lesz a hátuk mögött feltűnt egy hatalmas árnyék, amiről úgy véltem egy medvéé, de tévedtem. Ő is egy bandita volt azonban elmehetett volna egy kisebb orjásnak, mert legalább két méter magas volt és majdnem ugyanilyen széles. Egész testét páncél borította csak a hajlatoknál és a nyakánál látszott ki a bőre. Fejét egy hatalmas sisak védte, ami ez enyémhez hasonlóan csak a szemét engedte látszani. Kezében egy kétkezes fejszét tartott valószínűleg ezzel vágta ki azt a fát. Tisztában voltam vele, ahogyan ők is, hogy náluk van a számbeli fölény külön-külön elbírtam volna velük ám így együtt nagyon nehéz diónak bizonyul egy dologról viszont megfeledkeztek. Egy vadállat akkor a legveszélyesebb, ha sarokba szorítják és ők pont ezt csinálták velem. Már nem maradt időm, hogy felvegyem a vértemet ezért úgy ugrottam ki, ahogyan voltam. Pillanatok alatt megtettem azt a húszlépésnyi távolságot majd kardommal az egyikük felé csaptam akár egy ostorral, amitől a hüvely elröpült és pont fejbe találta az egyik csontvázat. Ezzel a kis trükkel sikerült annyi időt nyernem magamnak, hogy sikerült odaérnem a bal oldali banditához és precíz mozdulattal elvágtam a torkát majd néhány lépést tettem jobbra. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a második vézna köztem és a hústorony között maradjon. Ő ügyesebbnek tűnt a társánál ugyanis gyorsan előkapta a kardját és néhány jól irányzott döfést indított a gyomrom felé viszont engem sem ejtettek a fejemre. Mindegyik szúrását könnyű szerrel hárítottam pont, ahogyan a nagybátyám tanította nekem. Még gyerekkoromba megvásárolt ugyanis a szüleimnek sok gyereke volt, de pénzük már nem annyira. Így hát magához vett némi elszolgáltatás fejében és megpróbált a maga képére formálni. Annyit tudni kell róla, hogy mindig elegánsan öltözködött és alig láttam piszkosan. Úgy gondolta a tudás és az udvariasság alapeleme egy férfinak ezért arra kényszerített, hogy írni, olvasni, számolni tanuljak. Ebbe sajnos beletört a bicskája, mert senkinek nem engedtem, hogy megváltoztasson, amit nagyon nehezményezett ezzel ellentétben nagyon büszke volt a harci képességeimre. Végül beletörődött, hogy mégsem lesz belőlem egy hozzá hasonló gentleman azonban majdnem olyan ügyesen forgattam a kardot, mint ő. Reggeltől estig mást sem csináltunk csak vívtunk vívtunk és vívtunk. Azt mondta nekem mikor elváltunk, hogy sosem volt gyereke és szerette volna, ha valakinek átadhatja a tudását egy olyannak, aki a családba tartozik. Visszatérve az összecsapásra éppen a szúrásokat igyekeztem hárítani mikor a hústoronynál valami bekattant és egy csapással arrébb lökte a tárását. A csontváz vagy három métert repült majd hangos puffanással ért földet hátra csavarodott fejjel így már csak mi ketten maradtunk. A behemót felemelte hatalmas fejszéjét a feje fölé majd egy oroszlánt megszégyenítő üvöltés mellett lecsapott. Természetesen engem sem ejtettek a fejemre ezért arrébb léptem a csapás útjából majd a jobb könyökét ahol nem védte páncél megkarcoltam a kardommal. Ez persze még jobban felmérgesítette így hát ismételten lecsapott, aminek ugyanaz lett az eredménye csak ezúttal a másik könyökét karcoltam meg. Azt hittem ez a párbaj már a zsebemben van azonban valami váratlan dolog történt. Ezúttal nem fölülről, hanem alulról indított csapást kész szerencse, hogy a pengém előttem volt így a csapás azt érte nem pedig engem ennek ellenére vagy két métert hátraröpültem a kardom pedig kettétört. Mikor földet értem elterültem akár egy krumplis zsák a mellkasom pedig rettenetesen fájt az is lehet, hogy eltörte egy bordámat. Egy kisebb mélyedés keletkezet a mellkasomon bizonyára mikor a kard megfogta. A dagadék bizonyára azt hitte, hogy végzett velem ugyanis lassú léptekkel elindult a kocsi felé miközben maga után vonszolta a fejszéjét. Szegénykék ott reszkettek a kocsin összekuporodva miközben várták az elkerülhetetlen véget. Mielőtt elérhetett volna hozzájuk valami súly nehezedett arra az irgalmatlanul nagy vállára, ami nem volt más, mint én. Nem hagyhattam, hogy megölje őket, mert megígértem, ha törik, ha szakad, megvédem őket ezért vettem egy nagy levegőt majd a háj pacnira vetettem magamat. Megpróbált lerázni engem, de erősen kapaszkodtam majd a törött pengét olyan mélyen döftem a szemébe, ahogyan csak tudtam majd kihúztam és visszadugtam. Addig döfködtem, míg az a behemót végleg össze nem esett és akkor közösen fellélegeztünk. Kis ideig ott pihegtem a hatalmas tetemen és mikor valamennyi erőmet visszanyertem eldobtam a markolatot majd a hulla mellé álltam. A testen megjelent egy picinyke kis gömb mely úgy világított akár egy gyertya. Gyengéden felé nyúltam mintha csak meg akartam volna markolni erre egy része átvándorolt a testembe. Öltem már máskor is embert és hozzá hasonló lényeket így nem volt idegen a lélekkobzás. Miután végeztem a nagydarabbal ugyanezt megcsináltam a két nyiszlettnél is majd visszamentem a kocsihoz. Az a páros még mindig remegett akár egy kocsonya viszont mintha megváltozott volna rajtuk. Nem merném megharapni érte a kezemet, de mintha a tisztelet piciny szikrája csillant volna meg a szemükben.
- Mondja, miért kockáztatja az életét? Ki bérelte fel?
- Nem. - mondtam kissé agresszív morgós hangon.
A nő nyakát hátulról átölelte a nyolc éves leányka közben pedig az egyik mutató ujját a szája elé emelte én pedig reákacsintottam. Megesküdtem, hogy nem fogom kiadni a, megbízom kilétét ameddig élek sőt még utána se. Ha valakiben van annyi bátorság, hogy szembe mer, néz a legnagyobb félelmének egyikével, az megérdemli, hogy szolgáljam. Nemsokára ismételten útra keltünk és háromnapi zötykölődés után megérkeztünk az úti célunkhoz eközben még vagy háromszor megtámadtak minket. Ezekből az idiótákból sikerült annyi lelket kisajtolnom amennyiért megérte ez a kis kirándulás.
