Egy szörnyű titok

First topic message reminder :

Felhajtás van Anor Londo utcáin. A szövetségek épületei felől jövő harangszó árasztja be a reggeli csendet. Az emberek és hollowok nagyja mind egyaránt a hang irányába mennek. A kíváncsiság hajtja őket, hiszen ilyet eddig még nem hallottak, az életük többnyire nyugodt és sivár volt. Ti is ott vagytok a tömeg között, lehet pont ugyanez miatt, lehet valami más ok miatt, de ott vagytok. Vonultok a kisebb áradattal együtt az óriási templom felé és körülbelül öt percnyi zűrzavar után a harangszó elhallgat.
A templomban álltok, mindenki, aki itt van kényelmesen befért. A folyamatos sustorgások és értetlenkedések zaját egy ember törte meg. Egy ember, aki szemben veletek a pódiumra lépett. Egy teljesen átlagos papnak nézett ki, kissé fiatalos volt, de ezen kívül ránézésre semmi különleges sem volt benne.
- Először is bemutatkoznék, Aldrich vagyok a szövetség vezetője. Tudom, hogy most mindenkit furdal a kíváncsiság, hogy mégis mi történt ennyi év csend után és hamarosan választ is kaptok rá.
Aldrich egy-egy oldalán szintén papok állnak. Egyikük közelebb bújik Aldrichhoz és a fülébe súg valamit.
- Elég sokáig éltünk itt Anor Londoban, elzárva magunkat a külvilágtól, de ez nem folytatódhat így tovább. A kint lévő szörnyűségekre igen is fel kell készülni, mind egyénként, mind társadalomként. Ez egy felhívás lenne általam.
Nyel egyet, majd hangosan szónokolva folytatja.
- Ki elég bátor ahhoz, hogy Anor Londo-n kívülre tegye a lábát s életét kockáztassa értem s a jó cél érdekében az ne hátráljon meg! Álljon büszkén talpán az a bátor hős, ki készen áll, hogy a papomat visszahozza annak keserű útjáról! Nézzetek az ég felé ebben a szent templomban és fogadjátok meg, hogy teljesítitek, amit megkövetelek és ígérem, hogy örök hálámban és tömérdek jutalomban részesültök!
Fejezi be a beszédét és a templomot pár pillanat erejéig teljes csend borítja. Ezt a csendet hamarosan az emberek lépéseinek zaja töri meg.
A gyávák és azok, kik másra számítottak mind egytől-egyig hagyják el a templomot. Nem volt érdekükben elhagyni a város védelmét, hiszen Anor Londoban kényelmesen és békésen élhetnek. Nem hajtotta őket a felfedezés vágya. Ti maradtatok csak.
Kevesen alkottátok a megmaradtak társaságát, de Aldrich nem volt elkeseredve. Lelépett a pódiumról és elmosolyodott.
- Kérem, mutatkozzatok be, bátor harcosok!
Aldrich türelmesen megvárja, hogy mindenki bemutatkozzon.

Aldrich int, hogy kövessétek és a templomon kívülre vezet titeket. Lassan megy, hogy mindenki kényelmesen tartsa a tempót, továbbá közben magyarázza a szituációt.
- Az egyik társunk egy szörnyű titkot fedezett fel. Kevesen szokták elhagyni Anor Londo területét, de ő megtette a tudás hajszolásának érdekében. Több hete volt már a városon kívül és azt hittük elveszett...
A szövetségek parkján kívülre értetek és Anor Londo utcáit járva folytatjátok, ahol a szétszéledt tömegek közül még mindig sokan vannak. Egyesek furcsa szemmel néznek rátok, mintha teljesen megőrültetek volna, egyesen pedig büszke tekintetek sugároznak, főleg a gyerekek. Aldrich a sok portól köhögésbe kezd, majd amint vége, folytatja.
- Vagy meghalt...
Néhány másodperc erejéig csendben mentek, megvárva, hogy kiérjetek a hangos tömegből.
- Egy ismerős holló érkezett azonban pár napja hozzánk, ami nem tartalmazott sokat, de eleget ahhoz, hogy sikerüljön megtalálnunk őt. Egy kisebb expedíciós csapatot is utána küldtem már, de mi papok nem vagyunk elég felkészültek, ahhoz, hogy sikerrel járjunk.
A város széle felé közeledtek. itt már aligha él pár ember, a házak többnyire lakatlanok és értékfosztott hollowok fekszenek fájdalmukban az út mellett.
- Szeretném, ha ti, kik mind... segítenétek megtalálni és idehozni a hűségesemet. Az ígéretemet pedig esküszöm, hogy be fogom tartani.
A beszéde kissé furcsa volt, a közepénél változtatott mondanivalóján.
A kapuhoz értek. A kapu mögött egyetlen ember van, az is a falnak dőlve alszik posztján. A lépéseitekre felhorkant és vigyázzba vágja magát. Aldrich megáll és felétek fordul.
- Ez a keleti kapu. Az utatok innen egyenesen kell vigyen mindaddig amíg egy folyóhoz nem értek. A folyón átkelve majd a társam elmondása szerint az első vérrel megjelölt fánál kell jobbra, észak irányába fordulnotok. Ott kell várjon rátok, bezárva.
A kaput a titeket végig hátul kísérő papok kinyitják és a kék ég tárul elétek. Az út lefele vezet, le a hegyről, ahol a városotok található. Kopár út és néhány fa látható csak előttetek. Az őr, aki szemének törölgetése közben végig fülelt a beszélgetésre hozzáteszi halkan.
- Ne térjetek le az útról.
Aldrich közben szerencsét kíván és papjaival együtt visszaindul. Nyugodtan írjatok le mindent, amit elindulás előtt mondotok, tesztek. Még mindig kora reggel van és a hideg csípi az emberek orrát. Az őr halkan nevetgél bajsza alatt.

_________________________________

Határidő: július 19, de ha korábban érkeznek a hozzászólások, akkor gyorsabban fog haladni a kaland

Résztvevők: Cedric Au'berran, Sir Ookami, Zioverra Kane, Malcolm Voirin, Cocytus és Aida Luck

Ha beszélgettek az indulás előtt, azt érdemes előre összebeszélni, ne csak az legyen, hogy valaki feltesz valami kérdést aztán csendben elindultok. Ha az őrhöz akartok beszélni, akkor engem keressetek.

Akarva s akaratlan ám az események furcsa végeredményeként csapattá kovácsolódtunk. Valaki a természetét követte, valaki lelkiismeretét, ám valamiért hallgattak az idegesítő kis mitugrászra. Vigyorogva léptem előre, s noha szívem szerint inkább összebarátkoztam volna a lénnyel,  támadásba lendültem jobbról ahogy utasításba kaptam. S noha utáltam ha parancsolnak nekem megtettem. Mikor is szél támadt mely taszított az ellenségtől elfele.

Ha tényleg olyan erős ez az entitás, miért nem harcol velünk nyíltan, miért a csicskáira és a szélre bíz minket. Egyszer kell elérni s nyertünk. Remélem
Miközben kaszaboltam a körülöttünk lévő lényeket, és éreztem a többiek támogatását hirtelen erősen  belenyomtam a lábamat a földbe. A kard belefúródott s megtartott. Úgy haladtam előre. Éreztem ahogy testemet szétfeszíti a lökéshullám ám nem engedtem. Bíztam a többiekben hogy ők is megtalálják az utat előre, miközben két hüllőlény le-lecsapása közepette megtettem egy-egy lassú ámde biztos lépést előre. A kemény föld erősen tartotta kard lábaim s tudtam, ha így folytatom elérem a női hangot. Védekezve haladtam, előre figyelve minden neszre és ellenségre.
Nyerni fogunk.

(Elnézést a késésért s köszönöm, hogy megvártatok. Szintén elnézést a rövid posztért, ám az időhiány és váratlan bejövő dolgok megtették hatásukat. Ígérem jövőhéttől visszatérek a rendes kerékvágásba.)

_________________________________

Ookami a szerencse érméje után a bestia felé lőtt nyila lepattan annak pajzsáról, majd jobbra véve az irányt egy közeledő szörnyet öl meg, annak nyakába állva. Malcolm lassan elindul a sárga szempár jobbja felé, mögötte Cocytussal aki törtetve halad előre, a közeledő szemek tulajdonosait mészárolva.
A kígyószerű lények folyamatosan hullanak el körülöttetek, miközben Zioverra elhagyja a helyszínt és a távolban bújik el. Az operáció igen sikeresen halad, Ookami nyilai segítenek nektek is és a szörnyet is lefoglalják, Malcolm a szőrös bestia jobbján takarítja a lényeket Cocytussal együtt. Egyetlen aggasztó részlet maradt csupán, mégpedig az, hogy a lény még mindig teljesen nyugodt. Ez azonban hamar megváltozik, ahogy Zioverra átkával megvakítja a bestiát.
Az átok hatására a szemek becsukódnak és egy macskához hasonlóan fúj és sziszeg az óriási lény. Az alkalmat lehet kihasználjátok, lehet nem, de a tényen nem változtat. Ha közelebb érkeztek hozzá, akkor látjátok, hogy a belőle eredő sárga fény nem aludt ki teljesen, a mellkasából ered egy másik, az óriási lelkének fénye. A tapasztaltabbak lehet ekkor jöttek rá, hogy mindennek vége... Túl hatalmas volt számotokra és még, ha le is lehetne győzni, a módja nem frontális küzdelem volt. A pajzsa egy rövid pillanatra nem működött, ekkor bele vihettetek pár ütést, de hatása nem sok volt. A fegyvereitek belecsorbultak szőrébe és ha át is hatoltak azon, akkor bőrébe. Fegyvereitek túl gyengék ahhoz, hogy megsértsék a lényt. Egy visítást hallotok és rövidesen utána erős fényt láttok. Ez az utolsó, amire emlékeztek, ahogyan a lény testéből a lelkek robbanásszerűen hasadnak ki, fehér fénnyel vakítva el titeket, majd kínkeserves fájdalom közben teljesen elporlaszt. Nem volt kétség, ez egy varázslat volt, nem is az első, amit használt, pedig kinézetében messze eltért tőletek a bestia. Hősök... Anor Londo legerősebb személyei, mégis elbuktak egy szörny mancsai által. Hollowként tértetek magatokhoz, Anor Londoban. Úgy látszik a lelketek és a motivációtok hagyja, hogy tovább éljetek ebben a veszélyes világban.

Az esetet egyedül Zioverra látta, aki a távolból figyelte a hirtelen világoskék-fehér robbanást. A varázslatok egyik legtisztább színét, mi másodpercek alatt tüntetett el mindent maga körül, kivéve az azt magából kilövő szörnyeteget, minek alakja megvilágosult erre az egy pillanatra.




Zioverra menekülésre fogta (megkérdeztem, hogy visszafordul vagy tovább menekül privátban), majd hamarosan vissza is érkezett az útra.
A nap erősen süt le rá... nincs már az a ködös reggel, mint előtte volt. Feltehetőleg ismét ott van, mint amelyik úton haladniuk kellett volna Aldrich ismerőse felé, de egy teljesen ismeretlen pontján. Egyetlen szokatlan dolog állt csak az út végén, egy magas lejtő előtt, háttal a varázslónak. A lány lépéseit meghallva megfordult és egy ismerős arc nézett a túlélőre, s mosoly kísérte szavait.
- Igazad van, nem akarok szegényes életet élni.
Szólalt meg az őr, akit beszédeddel inspiráltál, hogy veletek tartson.
- Merre voltat... voltál? Hol vannak a többiek? Miután bátorságot vettem, utánatok eredtem, de nem találtalak titeket sehol. Megálltam tehát itt, hogy megvárjalak... Csodás látvány, nemde?
Teszi hozzá, fejével maga mögé biccentve, jelezve, hogy van ott valami, majd arra is fordul, vissza eredeti irányába. A lejáró "domb" végén ha közelebb mész te is látod, amit ő. Egy új helyszín van alattatok, ami még mindig Anor Londo óriási hegyén helyezkedik, szinte, mint egy kráter a hegy oldalában.




_________________________________

Határidő: augusztus 19, de ha korábban érkezik a hozzászólás, akkor gyorsabban fog haladni a kaland

Résztvevő: Zioverra Kane

Extra infók:

• Sir Ookami 4 nyilat használt el a kaland során és a szerencsés érméjét. A többi, "eldobott" felszerelésért úgy vesszük később visszajött és visszavette magához (ekkor azonban már csendes volt az erdő).
  
• A többiek nem vesztettek el semmit, ha mindenre jól figyeltem, ha pedig el is vesztették, visszatértek érte. (Gondolom)
  
• Azt ne felejtsétek, hogy a helyszín feledésbe merül, ha nem írtok róla helyszín pályázatot vagy legendát mindazzal, ami itt történt. Nyugodtan pályázhatjátok mit meséltek el másoknak Anor Londoban, amit még egy kis extra lélekkel is jutalmazunk.
  
• Zioverra talizmánjában még 2 átoklehetőség van a kalandra.
  

Cocytus, Malcolm Voirin, Sir Ookami kör jutalma: 12 lélek (bőkezűen, nehogy elvegyem a kedveteket az expedícióra való jelentkezéstől )
Zioverra Kane kör jutalma: 4 lélek

A többiek arcát, reakcióit nem látta, felfelé nézett és a szöveget mantrázta rendületlenül. Igyekezett, tényleg és érzésekre most nem volt ideje. Ereje fogytán volt, lassan elhalkult a beszéde, mellkasát mintha csak kígyó szorongatná. Sosem volt híve a szemtől szemben harcnak, ha nyilvánvaló volt, hogy erősebb mindenkinél. A robbanás után csak annyira pillantotta meg a szörnyet, hogy vonásai az emlékezetébe vésődjenek és otthon, ha egyáltalán hazaér valaha, vázlatot készíthessen róla a naplójába. Futnia kellet, csak ezt tudta. Lábai nehezek voltak, teste rakoncátlan volt, nem akart engedelmeskedni. Elméje húzta és vonta, még egy kicsit, csak az útig. Ott leroskadt, és volt ideje végre a könnyeivel küszködni. Az őr hangja feledtette vele a halás keserűségét, helyette elméjét elborította a tehetetlen düh.
- Jól van, de ostoba se legyél, mint ezek voltak... -hangját egy árnyalatnyival felemeli, meg-megreszket, értetlenül áll az egész történet előtt.
- Aldrich papját indultunk keresni, de az első adandó alkalommal ketten vissza is fordultak, nyilván okkal. A szövetség mindenek előtt. - ezt most úgy mondta, mintha neki nem lenne kötődése senkihez, pedig van, csak ezt nem köti az őr orrára. Zioverra esetleg akkor hagyta volna a többieket, ha egy sárkányt lát, az meg azért nem valószínű.
- Nem hiszem, hogy mentünk ezer lépést, mikor észrevettük, hogy figyelnek minket. Értelmetlenül eszébe jutott valamelyiknek, hogy öljük meg. Fel se merült egyikben sem, hogy ha figyel valaki, az még a segítségünkre is lehet, mert nem a megtestesült gonosz minden lény, ami a közelünkbe kerül. Hallucináltunk és amikor lehetőség adódott a társaim nekiugrottak, mint múlt héten a vak asszony a kocsmaajtónak. Nyilvánvaló volt, hogy ez a bestia varázshasználó, hogy befolyásolni képes mindent és mindenkit, akkor meg minek konfrontálódtak vele? Egy bolond osztotta az észt, a többiek meg követték birkaként. Az a szerencsém, hogy engem számításba se vett....Igyekeztem megvakítani, de sokra nem mentem vele én sem. Anor Londo hősei lehet, hogy erősek, de sok eszük nincs az biztos, vagy semmibe veszik a mágiát. Ott maradtak, semmivé váltak.
Miközben mesél az őrnek, ujjával a porba valami skiccet vázol fel, amiről felismerheti. Az elmúlt órák vagy percek eseményeiről ezer kérdése lenne, semmit sem ért abból, hogy kinek mi célja volt a cselekedeteivel és miért rohantak szándékosan a vesztükbe.
- Vizet hoztál magaddal? Össze kell szednem magam, vissza kell hozni a papot bárhol legyen is. Hisz ez volt az eredeti cél, nemde?
Felállt, leporolta magát és igyekezett tudatosítani magában, hogy túl kell lépnie az eseményeken. Végre volt ideje körülnézni, megfürödni kicsit a fényben.
- Gyönyörű. Mindig ilyen volt? Amióta követsz minket, ilyennek láttad az utat?
Megvárja a válaszokat, súlyos csend ereszkedik rájuk. Figyeli a környék zajait és tesz néhány lépést az úton tovább. Az őrre bízza, vele tart vagy marad, kíváncsiságból hátra pillant, az arcát fürkészi.
- Körülöttem minden és mindenki elpusztul, amióta élek. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek.

Nem zavartattam magam hiszen nincs vesztenivalóm. Magabiztosan lépkedtem előre s agyam hátsó gondolatában még a siker szikrája is fellángolt, majd el is tűnt. A lény túl hatalmas, erőteljes volt s én elvigyorodtam. Érdekes emberekkel találkoztam, s osztozom most sorsukban. A lány viszont elfutott, s ezt megjegyeztem.
Megálltam s drága Beatómat magamhoz szorítottam.

- Édes hugicám, sok érdekes szörnyeteg él most idekint. Eddig mi voltunk kitől féltek ám eme új világrendben csupán gyenge kicsiny halacskák vagyunk. Alig várom mily kalandok várnak még itt reánk.

Azzal kezemet széttártam s úgy engedtem magamba a fényt ahogy testem atomjaira hullott s a halál szétmarcangolta létemet, hogy utána ismét feltámadhassak, erősebben, új tapasztalatokkal gazdagabban. Azzal elsötétült a világ...

/Köszönöm szépen a játékot, legközelebb tovább bírom /

-Hmmmm milyen furcsa érzés ... veszteni egy ennyire erős ellenféllel szemben ... hmmm ez a világ rendje . HA következőre is találkozom vele most már jobban oda figyelek az apróbb részleteire .
~S ezzel a gondolatokkal felébredve láttam hogy, megint anor londo falain belül vagyok .
- Az elkeseredés a társaim iránt érzett erős bizalom miatt vesztettem ... el is felejtettem senkiben nem éri meg bízni . A kis varázsló csaj is elmenekült bár megértem vagyis nem de nem is igazán fontos hisz még a nevét is alig tudom már bár az lehet azért van mert hollowként vesztünk el dolgokat hmmmm milyen szép is a nap felkelte itt a falakon belül. Hmmm akkor indulás a céhbe azt majd keresek valami melót megint .